2017. január 19., csütörtök

Tusvonal

Viktor megtalálja a metálos korszakából maradt számokat a telefonján.
(Metálvityát mindenkinek!)


Viktor néha napján, unalmában átpörgette a telefonján a zenei mappákat, amik tartalmának egy részéről már rég megfeledkezett.

Nem emlékezett rá például, hogy még megvan a metálos mappája. Újult lelkesedéssel vetette magát a régről ismert számok hallgatásába, fülhallgatóval a fején pörgött-forgott az erőteljes ütemekre, míg tojást sütött maguknak. Yuuri épp két perce küldött egy üzenetet, hogy nemsokára hazaér a kocogásból.

Annyira belefeledkezett a főzőcskézésbe, hogy a dübörgő dob-és gitárszólótól nem is hallotta, ahogy nyílik az ajtó. Yuuri macskás léptekkel surrant hozzá, és finoman megérintette a vállát. Viktor elfelejtette a dalszöveget, amit eddig dalolászott, és üdvözlőcsókot lopott kedvesétől.

- Mit hallgatsz? – érdeklődött, mire Viktor lehúzta a gázról a kész rántottát, és a fejébe nyomta a fülhallgatót halkítva a hangerőn. Yuuri szemei meglepetten, szinte ijedten kerekedtek el. – Oh…

- Nem egészen a te stílusod, igaz? – mosolygott rá puhán.

- Nem tudtam, hogy még mindig hallgatsz ilyeneket.

- Ez nem múlik el csak úgy – szusszantott Viktor átkarolva a nyakát. – Ó, a régi szép idők, amikor átszöktem Finnországba metálkoncertre… Yakov ki akarta utána tekerni a nyakam, mert valaki felismert, és tele volt vele az újság.

Yuuri felnevetett; rémlett neki a cikk, mert tizenhárom éves fejjel rohant is megvenni az együttes cédéjét. Egy napig sem tudta elviselni a hörgős metált, anyukája pedig már délben kifejezte nemtetszését. Nem értette, mit eszik ezen a zenén Viktor, és a huszonéves énjének megkönnyebbülés volt vőlegénye opera iránti rajongása.

- Emlékszem arra a korszakodra. Sminkeltél és feketére lakkoztad a körmöd. A hajad…

Viktor elvigyorodott, és összedörgölte az orrukat. – Tetszettem úgy?

- Nagyon utáltalak, amikor levágattad a hajad.

- Nem ez volt a kérdés.

- Egyszer elloptam Mari sminkkészletét – vallotta be hadarva –, és megpróbáltam úgy kihúzni a szemem, ahogy neked volt, de csak úgy néztem ki, mint egy panda.

Viktorból kibukott a nevetés, ahogy rászorított a vállára; látta maga előtt a rajongó kisfiút, amint esetlenül, gyakorlatlan kézzel próbál sminkelni, de csak szétmaszatolja a tust. Yuuri félreértette a jókedvért, mert elvörösödve, durcásan préselte össze az ajkait.

- Ne nevess, nem vagyok rá büszke.

- De olyan aranyos lehettél!

- Aranyos – ismételte hitetlenkedve. – Most komolyan?

- Ha akarod, megcsinálom neked rendesen így tíz évvel lemaradva. Jól állna.

Viktor még jó öt percig udvarolt, mire beadta a derekát. Nem mintha egyes fellépéseken nem viselt volna alkalomadtán sminket, de a tusvonal még mindig nem jött kisujjból, hiába próbálta neki megtanítani Phichit. Elfeledkeztek a rántottáról, és Viktor leültette az ablak mellé egy székre, ahol ömlött a konyhába a fény, balját a hajába simította, hogy megtartsa a fejét. Érezte a leheletét az arcán, olyan közelről bámult a szemeibe. Meg akarta csókolni, de Viktor addigra kerített egy szemceruzát és munkához látott.

Yuuri igyekezett nem mocorogni vagy pislogni, míg Viktor kiélte rajta a kreativitását, hiába csikizte a púder. Egy darabig nem tudott mit kezdeni a kezeivel, aztán párja combjaira ejtette, aki gyakorlatilag az ölébe telepedett.

- Kész is vagy – dalolta Viktor, ahogy a kezébe nyomott egy tükröt. Yuuri alig ismert magára, mert a férfit a kelleténél jobban elkapta az ihlet, és még kék szemhéjfestéket is kapott. Máson tetszett volna, de magán… kicsit nevetségesen érezte magát, amiért megosztotta ezt a buta anekdotát abból a kínos korszakból, amikor tényleg mindent leutánzott, amit csinált.

(Nem mintha Viktor azóta nem vált volna az első számú rajongójává.)

- Úgy nézek ki, mint egy szakadt tinédzser.

Viktor kuncogott, és megsimogatta a nyakát. – Az lett volna a lényeg.

- Azt hiszem, inkább lemosom – motyogta, és gyengéden megpaskolta a térdét, hogy engedje felállni. Viktor kicsit csalódottan szusszantott, de hagyta, hogy a fürdőbe meneküljön vattáért és sminklemosóért.


Pár hónappal később, Mila szülinapi bulijára valahogy mégis megengedte, hogy kihúzza a szemét. És megérte, mert a lány közölte, hogy ölni tudna azért a tusvonalért. 

2 megjegyzés:

  1. Mi az, hogy nem szereti a metált? :O Victor nem akarja nekem is megcsinálni sminkem? 😂 mindig elrontom :C Álmodozásból mára ennyi :D nagyon édesek voltak ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Yuuriból sok mindent kinézek, de a metált pont nem. :D Viktor nekem is megcsinálhatná a sminkemet, képtelen vagyok, szimmetrikus tusvonalakat húzni. x"D Örülök, hogy tetszett! <3

      Törlés